485 felepiteseA rendszer felépítése

 

A program működésének középpontját a gazdasági események adják. A gazdasági események főkönyvi értelmezése, leképezése során valójában csak azokat a kérdéseket teszi fel a program, amelyeket egy gyakorlott szakember is megkérdezne egy gazdasági történés rögzítése során.
Az így létrehozott gazdasági események egy ún. kódtárba kerülnek és a rendszer bármelyik moduljából a későbbiekben is elérhetőek. 

Ez egyszerűbb munkamenetet tesz lehetővé, így kivédi a hibázási lehetőséget. A számlázási ismeretekkel kevésbé rendelkező alkalmazottak is biztonsággal használhatják a rendszert, és a főkönyvelőknek sem kell az adatrögzítéssel nagyobb mértékben foglalkozniuk.
Az integrált rendszert egymáshoz kapcsolódó modulok adják, amelyeknek középpontjában a főkönyvi modul áll. A főkönyvi könyvelés történhet magába a főkönyvbe is, de létrejöhet az egyéb modulokból közvetlen feladás útján is. A modulok önmagukban is működnek, de integráltan adják vissza leginkább a rendszer lényegét. Ebben az esetben valósul meg az adatrögzítési feladatok minimalizálása mellett, a maximális információ kinyerésének lehetősége.
A modulok külön foglalkoznak az egyes feladatkörökkel, de a közös adatbázist alapul véve együttműködnek és kiegészítik egymást. Az egyes modulokon keresztül egyszerűen karban tarthatjuk az adatbázist, valamint egyszerűen készíthetünk különféle szempontú lekérdezéseket, listákat és rögzítéseket.
Egy azonos rendszerben több cég adatait is nyomon tudjuk követni, valamint több év információt gyűjthetjük és kezelhetjük egy állományban. A modern távadat-feldolgozás lehetőségeinek maximális kiaknázásával a rendszer lehetővé teszi a területileg-, vagy funkcionálisan elkülönülő részlegek egységes adatállományának kialakítását, az ügyviteli feladatok integrált kezelését.